Kint sötét van és szakad a hideg novemberi eső, ezért úgy gondoltuk tartottunk egy műtermi estét. Valami komolyabb hangvételű portré téma járt a fejemben. No meg egy kis játék a fénnyel.
Ebben az évszakban már kora este sem zavar be a napfénystúdió környezeti fénye, nyugodtan lehet játszani a műfénnyel. Egy sima fekete háttér, egy szál 600Ws-os műtermi vaku, meg fénykard a hosszú záras képekhez. Ez utóbbi egy 36W-os állítható színhőmérsékletű akkumlátoros LED pálca. Lágyítás nélkül nagyon karakteres fénye van. Kicsit olyan mint egy sztripbox, de méretéből fakadóan keményebb, gyorsabban elnémuló fényt produkál. Előszeretettel használom állandó fénynek. Lelágyítva és távolabb helyezve a modelltől már jóval szelídebb.
Minden adott egy jó kis low-key portrésorozathoz. Műfénnyel legtöbbször így szoktam, és nem csak praktikus okokból (értsd: kevesebb fény kell). Emberábrázolásnál legyen az akt vagy portré kedvelem a sötétből kibukkanó világos foltokat. Emberközelibb megoldásnak tartom a fénnyel vezetést, mintsem csak és kizárólag egy formanyelve támaszkodni – ahogy általában egy egyenletesen bevilágított jelenet megkövetelné. Emellett a szűkebb területre irányított fény kreatív eszköze a fotósnak: áthelyezésével, távolsága és teljesítménye variálásával megannyi aprónak tűnő, de összhatásban mégis lényeges változásokat lehet eszközölni.
Soillse mint mindig, most is hozta a legjobb formáját.
