Mai modellem lefújta a fotózást, kellett kezdeni valamit a hirtelen rám szakadt szabadidővel. Amúgy szabin vagyok – igen, már megint 🙂 Épp itt volt az ideje az optikák karbantartásának, meg is van a program.
Az ilyesmi nagyon pepecs meló, csak nyugodt lélekkel és kézzel szabad nekiállni. Kell hozzá a Lenspen frissen nyomva aktív szénnel (sponsored by Aqua-four Kft. – köszönöm Marika!), a méregdrága alcoholium – grammra mérik! – nem szöszölő rongy, pálcikák, levegőpumpa -hova a fenébe tettem? – és nagy-nagy nyugalom. Na meg a porszívó! Ez azért kell, mert az egyetlen egy használatban lévő zoom optikám, az öreg 28-105-ös felpörgetett szivattyúként rántja magába a port. Kifújni lehetetlen, szét- és összeszerelésének álljon neki a hóhér, ezért nemes egyszerűséggel ki szoktam időként porszívózni a bajonettje felől. Kint hét ágra süt a nap, bent tisztulnak az obik sorban, vázat csak kívülről – pár hete lett szakszervizes által kiganézva a belseje. Szenzort garis gépen nem jó omen házilag karistolni. Optikákra visszatérve had jegyezzem meg, hogy halszemet csak az vegyen, akinek van lelkivilága üveg félgömböt tisztára sikálni. Jó nagy felülete van a frontlencsének, másodpercek alatt tele lesz friss porral.
Kezembe akad a fix 24mm-es Nikkor. Furcsa egy üveg ez. A mai napig gyártják, elpusztíthatatlanul masszív, kicsi, kompakt és f2.8 a fényereje, ennek megfelelően újonnan nem olcsó jószág. Szeretem, pedig nincs egy szenzációs rajza – de szép a bokeh-je. Fixhez képest kissé lágy steril tesztekben – ennek ellenére valahogy mindig éles lesz a kész kép. Hajlamos becsillanni – francnak kell Napot fotózni, oldalról meg kap egy ellenzőt és kész. Meg van szép kövér torzítása, de az is könnyen korrigálható Lensfun rulez 😉 . Hard stop-os, azaz végtelenbe a fókuszgyűrűt koppanásig tekerve lehet manuálisan élesíteni, jól szokott jönni tájképeknél. Mixnitz óta nem használtam, mostanában rágyógyult a vázra az 50-es a sok stúdiózás okán – le kellene szokni a csajokról, szinte mindent portré állásban lövök, ha kell ha nem… Ragyog az ég, és itt ez a szép kis obi, kár lenne kihagyni egy „csak 24mm” sétát. Megpucolom a CPL szűrőt is. Napsütötte délután cirkulár-polarizációs szűrő nélkül olyan, mint aktmodell mókusszőr nélkül: lehet jó, de gyakran elmarad a várt izgalom. Felcsavarom a vázra a kis ékkövet, rá a CPL-t, fókuszpróba: ejj, ez még mindig úgy csattog akár cséplőgép. Hiába, ez se mai gyerek, előző gazdi szerint megjárta a délszláv válságot is. Ugyan hangosan, de szokás szerin gyorsan és pontosan fog élest, mehetünk. Táskába nem is kerül más mint a gép, több optikát nem viszek. Gondoltam lerakom az autót a belvárosban, sétálok egy nagy kört és visszajövök a sétakert felé, hátha lett már egy kis ősz. Igazi őszi színek még mindig nincsenek, téma sem akadt túl sok (inkább nem volt szemem hozzá), de jól kiszellőztettem a fejem a bezártság után. Nagy képekre most se számítson senki.
Viki: lőttem neked is valamit, remélem ráismersz 🙂
