Két nevezés három díj – év végi eredmények

Az Excellence FIAP diploma átvétele óta (igen, idén nyártól EFIAP vagyok, csak nem írtam róla…) visszavettem a versenyzésből. Csak olyan szalonon indítok képet ami ad ki nyomtatott katalógust és kiállítást is rendez az anyagból. Novemberben kettőre küldtem, a héten jöttek meg az eredmények. 30 elfogadás, 3 díj.

Artiste FIAP diploma

Nem szoktam itt a blogon sikerekről beszámolni. Erről viszont úgy érzem kell, hiszen fontos mérföldkő az életemben. Tegnap nagy megtiszteltetés ért Cegléden: a Magyar Fotográfia Napja központi ünnepségén Horváth Imrétől, a MAFOSZ elnökétől átvehettem a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség “Artist of FIAP” diplomáját. Pár évvel ezelőtt még álmodni sem mertem, hogy egyszer az AFIAP cím birtokosa leszek. 

Városrészi kedvenc

Tegnap volt a LISZI által szervezett “Nagykanizsa Keleti Városrészének Kedvence – Kisállat Szépségverseny 2014.” c. rendezvény. Klubszinten a fotográfiai feladatok felvállalásával szponzoráltuk az eseményt, rám a mozgó riporter feladata jutott.