Csokis keksszel a Dolomitokban – I. rész

Blog, Fotóblog

Először 2014. őszén egy kis csapattal, Tollár Eszter, dr. Simán László és Kovács Krisztián társaságban jártam a Dolomitokban. Akkor szerencsénk volt: négyen egy hét alatt megfotóztunk egy komplett kiállítási anyagot. A 2015-ös rövid nyári kiruccanásból is van sok  jó eredményt hozó felvételem.

Amfer Tamás barátom is nagyon-nagyon szerette volna már látni a Dolomitokat, én meg túl régóta ígérem neki ezt az utat. Most végre nekivágtunk egy két napos túrának. Sokat mentünk, keveset aludtunk, lélegzetelállító helyeken jártunk. Kidolgozott képekből később lesz egy összefoglaló, most turista poszt következik.

Dolomitok dióhéjban utazóknak 
Észak-Olaszországban (Dél-Tirol) található, az Alpok déli része. Egyedülálló tájegység, UNESCO világörökség. Meredek, sokszor függőleges több száz méter magas sziklafalak, lépcsőzetesen elhelyezkedő platók, változatos formájú sziklaalakzatok jellemzik. Legmagasabb részei a tengerszint feletti 3000m-en is túlnyúlnak. Szigetszerű hegycsoportokból áll, a településeket völgyekben ~1100-1500m magasan találjuk. Vörös-, erdei-, jegenyefenyők uralják a hegyoldalakat mintegy ~2000m-ig. A tájegység belsejében erdőgazdálkodás folyik, de jelentősége eltörpül a síturizmus és az alpinizmus mellett – a kisebb települések szinte kizárólag szálláshelyekből állnak. A hivatalos olasz mellett elsődlegesen beszélt nyelv a német, de angolul is bárhol megértethetjük magunkat. Hivatalos pénznem az Euro, bankkártyával szinte mindenhol lehet fizetni. További info: https://hu.wikipedia.org/wiki/Dolomitok

Tervezés

A terv nagyjából egy sima kis kirándulás, lehetőség szerint itt-ott megállva fotózás. Ez ott már bevált recept, korábbi túrák során is ezt a taktikát követtük. Célunk Trentino-Alto Adige autonóm régió, nagyjából a Dolomitok É-ÉK-i fele.

Laza, könnyen átírható tervet raktam össze – kellett is módosítani. A Dolomitok szerintem így októberben a legszebb. Zöldet ki nem állhatom, sárgát szeretem, ez az én évszakom. A tájra jellemző vörösfenyők ilyenkor kezdenek sárgulni és mint megannyi okker gyertya ékesítik a hegyoldalakat. Igen, a kifejlett vörösfenyő lombhullató és besárgul, lásd a 2014-es félvételt.  Időjárás-előrejelzés az éppen trendszerű esős időszakban mutatott egy szárazabb ablakot október 21-22-re. Hol ragyogó napsütéssel, hol vonuló felhőkkel, ez napról napra változott. Az ablak viszont nem tolódott, tehát kitűztük az indulást október 20. éjjelére.

Sárguló vörösfenyők a Falzarego hágónál (Dolomitok, Olaszország 2014.)

Első állomásunk a célterület É-i szélén található Lago di Braies, kvázi itt kezdődik a Dolomitok. Még soha sem voltam ott, de híres hely, nézzük meg a reggel első fényeinél. Utána autózunk Cortina d’ Ampezzo felé és irány a Giau hágó. Itt már sokszor voltam, de annyira jellegzetes része Dolomitoknak, hogy Tominak hogy muszáj látnia. Giau nélkül egyszerűen nem mehet haza. Mellesleg itt lőttem annak idején egyik kedvenc tájképemet, a Sárkánycsontot. Délután innen vissza, Cortinán át fel a panoráma úton a Tre Cime di Lavaredohoz. Onnan gyalogos túra, jó volna megkerülni a hegyet és ellenfényben fotózni a három csúcsot – kis szerencsével éjjel csillagfényben is. Közel lesz a holdtölte, de egye fene. Szállást nem foglalunk, végig terepen leszünk, ha időnk engedi alszunk autóban. Másnap reggel kelő Nap fényében fotózunk, délelőtt ha lesz erőnk túrázunk. Ha nem B terv és elautózunk a Falzarego hágóhoz. Délután / este irány haza és út közben fotózunk, ha látunk valami érdekeset.

Ez utazással együtt kb. két és fél napra bőven elég. Indulás Nagykanizsáról szombat éjjel, Ausztrián át az út kb. 6-7 óra,  hazaérkezés valamikor hétfőn késő éjjel. Csatangolással együtt a teljes táv minimum 1200km. Mindezt Tomi kissé viseletes, hónapok óta javítás, de – mivel már kicserélte a felét – inkább építés alatt álló SsangYong Musso terepjárójával. Mert miért is ne ezzel. Ígérte indulásra patika lesz a gép. Meg különben is hegyek. Nem mintha kellene terepen menni, de jó menjünk a Mussoval, lássuk hogy bírja. Volt már autós kalandunk távol az otthontól, azt is túléltük – bármi lesz ebből is kijövünk.

Musso felett ragyog a Nap valahol az SP251-es úton (Dolomitok, 2018.)
Musso felett ragyog a Nap valahol az SP251-es úton (Dolomitok, Olaszország 2018.)

Már az indulás előtt pár nappal szólt, hogy ne az osztrák pályán menjünk, mert “Ausztriában a rendőrök vadásznak a magyarokra”. Hm. Igaza van, tényleg nem kellene dicsekedni a Mussoval egy osztrák műszaki vizsgabizottság előtt. Újratervezés. Szlovénián át is hasonló távolság, durván 570km. Letenye, Lendva, Maribor, Ljubljana, Bled, Tarvisio, Cortina jónak tűnik, csak időben sokkal hosszabb. Az utolsó szakaszt ugyan fő, de 40-es, 60-as táblákkal dekorált kanyargós hegyi utakon kell megtenni és sok a település is. Jó oké, menjünk Szlovénnak, legfeljebb egy órával korábban indulunk. Bled környékén kb. félig lesz a tank, ott majd jól rátankolunk, ugyanis Olaszországban piszok drága a gázolaj.

Előkészületek

A szombatom el is ment ezzel. Már régóta szét akartam kapni a nagy dög Giottos állványom szekcióit. Az évek során sok por halmozódott fel bennük és nem éppen finoman jártak. A szorító gyűrűk sem úgy fogtak már ahogy kellene. Most végre sort kerítettem rá és szépen rendbe raktam.

Volt kosz az állványban (mobiltelefonos felvétel)

Aksikat feltöltöttem. Objektíveket, filmkazettákat és a D800 váz szenzorát tisztítottam. Ez utóbbinak sajnos már első reggel a Braies tónál reszeltek, mert miért is ne objektív csere közben támadna fel brutális szél derült égből néger prófétaként pont szemben a kopasz vázzal. Tolt is bele port, pedig villámkézzel cserélek obit. Összeraktam a fotóscuccot: D800 és KIEV88 vázak, filmkazetták, rollfilmek, memóriakártyák, zöldsárga, vörös, infravörös, CPL szűrök, adaptergyűrűk, tisztítóeszközök, kioldózsinórok, szigetelőszalag (ez nagyon fontos!), iratok. USB kábelek. Fix 15-35-50-85mm obik a Nikonhoz, rácsavarva a 80-200 tele –  legtöbbször úgy is ez utóbbi lesz játékban. A KIEV-en rajt a 90mm, mellé csomagolva a 45mm-es nagylátó. Mindezt elnyelte új hátizsákom, saccra 10kg környéke lett.

Telerekesz (mobiltelefonos felvétel)

Tetejére ment még esőponcsó, téli sapka, tartalék pulóver. Notirekeszébe egy kispárna, oldalára kulacs. Rohadt jó ez a Mantona Luis Retro tatyó, kényelmes és elnyel mindent. Is! Egyszer megérne egy posztot. Kis gondolkodás után előkészítettem a 250mm-es Jupiter telémet a KIEV-hez, de az már nem ment zsákba. Tokkal együtt közel 2kg – nem cipelem a hátamon, viszont elfér az autóban. Jött, egyszer tényleg használtam.

Raktam össze téli ruhát, lehet hideg lesz fent. Később kiderült, sokkal hidegebb mint gondoltam. Hálózsák, hátha kell. (Kellett.) Tisztálkodószerek is pipa, jön még két tekercs WC papír. A WC papír rendkívül praktikus dolog! Nem csak popsit lehet vele törölni, hanem száját, szélvédőt, ne adj’sten nívópálcát vagy akármit, de orrot is lehet bele fújni. Nem illatosított, mint a papírzsebkendő, amit csakis azért impregnálnak, hogy fújd amíg el nem fogy.  Szalvéta helyett is kiváló és nem utolsó sorban olcsóbb. A WC papír rutinos túrázónak olyan, mint űrstoposnak a törülköző vagy lenyalt hajú dzsigolónak a Raco gumi: soha ne menj el nélküle.

Megöntöttem két 5L-es kannát vízzel, hogy legyen mivel mosakodni. 2330m-en a Tre Cime di Lavaredo kőtengerén nincs vízvételi lehetőség, legfeljebb komoly Eurókért. Némi kp-t váltottam, hátha kell valahol. Kaja, ivóvíz üdítő külön zsákba. Energiaital hegyek elrakva. Muszáj, mert mindketten koffeinfüggők vagyunk és nagyon hosszú az út. Tomi az utóbbi időben hogy is mondjam “figyel az alakjára”, ezért jól feltankoltam sparos csokis kekszből – csakhogy tudjam mivel bosszantani a hosszú úton. Minek ellenség ilyen baráttal, ugye.

Telefonra letöltöttem offline a szükséges térképeket, aktiváltam nemzetközi adatcsomagot. Újra ellenőriztem az útitervet, időjárás-előrejelzést, aktuális webkamera képeket. Sajnos várhatóan piszok jó időnk lesz felhők nélkül. Na mindegy, képeslapozunk.

Indulás

6-7 óra alvás után reggel 8-tól az előkészületekkel kb. ki is telt a szombatom. Este 8 körül üzentem Tominak, hogy 9-kor tali. Iszunk egy utolsó kávét, átpakolunk a Mussoba letesszük a Corollát és nyomás. Írja ok.

Akkor még nem gondoltam volna, hogy békaemberek… No sokkal durvább dolgokra sem gondoltam. Például arra, hogy abban a pillanatban a terepjáró hűtője még a garázs padlóján pihen és Tomi barátom épp a szivárgó leeresztő csappal vív ádáz csatát, amit persze nem mer elmondani. Erre tényleg nem gondoltam volna. 11 előtt nem sokkal azért megérkezett. A Mussoval.

Végre megjött (mobiltelefonos felvétel)

Átpakolás, kis kaja, hűtő-gate töredelmes bevallása és megértő bólogatás után utolsó kávé, Corolla lepihen és fél 12 körül végre elindulunk. A Dolomitokba. Tudom ez neki hatalmas élmény lesz, örül is nagyon:

Elindultunk! (mobiltelefonos felvétel)

Úton

Még ki sem értünk Kanizsáról folytatódik a gyónás. 50km múlva rá kellene húzni a kerékcsavarokra, mert féket is javított. Természetesen, kereket el ne hagyjunk, majd Lendvánál megállunk egy cigire. Ok. Meg majd holnap ott a hegyekben biztos ami biztos töltsünk még olajat a váltóba. Egy kanna hajtóműolaj, tömlő és tölcsér van nála (meg a fél műhely a hátsó üléssor előtt, de láttam ott desztvizes ballont is – nyilván csöpögő hűtőre is készült). Ezek után mit is mondhatnék? Gyerünk, kalandra fel!

Kerékanya-szünet (mobiltelefonos felvétel)

Mivel eldumáltuk az utat, ha nem is Lendvánál, de Muraszombatnál tényleg  ráhúzott a kerékanyákra. Nagyon hosszú, reggelig tartó út állt még előttünk, sztorizgatással ment az idő. Mariborig nem pálya a pálya, 110-es táblák végig. Plusz pár felújítás miatt további korlátozások, pl. az alábbi alagútban 70. Előkerült a csokis keksz. Vegyél! Na, jó csak egyet.

Előkerült a csokis keksz (mobiltelefonos felvétel)

Először Ljubljanánál kellett mitfárerkednem: irány Kranj, Bled, utána majd valamelyik Petrolon tankolunk. Tankolnánk, csak mind zárva. Mi legyen? Olaszban semmi estre sem kellene. Pedig már közel felénél a tank és nem lesz elég visszaérni Szlovéniába. Akkor menjünk át Ausztriába, csak ne Villach felé, kerüljük el az A2-es pályát. Na jó, akkor menjünk a Szlovén 201-esre, Podkoren után határt lépünk a Wunzerpass hágón Ausztriába, onnan végig alsóbbrendű utak visznek tovább. Siliannál át Olaszországba, eredetileg is így terveztem. Csak akad egy non-stop automata kút addig. Ausztriában éjjel nem nagyon vannak nyitva a kutak pláne vasárnap, de a legtöbb oszlop önkiszolgáló, kártyával lehet fizetni. Az első megcélzott kútnál derült ki, hogy bankkártya helyett egy színeiben hasonló, de nagyon másféle kártyát raktam el (MAFOSZ). Ugyan volt nálam kp, de azzal hiába tömném meg, Tomiét meg nem fogadta el. Pedig biztattuk cudarul. Nem baj, lesz még elég kút. A következő már elfogadta a kártyát – de nem indította el a szivattyút. Szentségelés. Itt is gyakorlatozunk egy jó negyed órát aztán indultunk tovább. A harmadik teljesen ugyan olyan rendszerű kútoszlop már gázolajat is adott. Baráti áron, 1.37 EUR/l – még így is jóval olcsóbb az olasznál. Teli tankkal, a második patron energiaitaltól vidáman indultunk tovább a Dolomitok felé. Kekszet itt már hiába kínálgattam, tartja magát a srác.

Érkezés a Dolomitokhoz

Határellenőrzés itt Schengen miatt már elvileg nincs, de az osztrák rendőrök a határ előtt pár km-re forgalmi ellenőrzésnek beállítva szúrópróbaszerűen szedik ki az autókat. Praktikusan az egyik kézi traffipaxszal mér, a másik integet. Naná, hogy minket is kivettek. A poszt elkérte mindkettőnk papírjait, megnézte nincs-e rajtunk kívül más a járműben. Mivel se iránit, se bangladesit, se rúdonpörgő ukrán lányt (sajnos) nem csomagoltunk az útra, egy bő tíz perc kérdezősködés és iratvizsgálat után elköszönt. Valószínűleg az autó magas oldala miatt nem vette észre, hogy a hiányzó kormányoszlop-burkolat helyén egy vezetékekből álló madárfészek figyel, különben még mindig ott magyaráznánk, hogy nem loptuk az autót. Kérsz csokis kekszet?

Reggel 7 után Siliannál minden átment nélkül megérkeztünk Olaszországba. Igen, akkor már közel 24 órája nem aludtunk és még előttünk az igazi kirándulás. Az olasz oldalon nem állított meg senki, de azért láttunk egy katonai terepjárót, benne a legénység édesdeden álcázta magát ébernek. Ahogy közeledtünk célunkhoz úgy lett egyre világosabb. Kisvártatva Tomi meglátta a Dolomitok első hegycsoportjait:


Folytatása következik…

Hozzászólás