4Nord, 10. nap: Az utolsó kocka után

A hosszú utazások legfárasztobb része az repülés: eljutni úgy A-ból (nem Å-ból, ott is voltunk 😛 ) B-be, hogy közben nincs az embernek semmi ráhatása az eseményekre, csak hagyja cipelteteni a hátsóját. Így útban hazafele egy túl hosszúra nyúlt fotós éjszaka után aludni vagy olvasni kellene, esetleg ha van Net kedvesnek üzenni, vagy ha nincs ahogy most se – offline blogot írni. Hiába van idő átgondolni az elmúlt 10 nap eseményeit, nagy sok az élmény. Milyen volt Norvégia? Nem ebből a posztból fog kiderülni.

Két szóban: zord és csodálatos. Volt részünk kalandban, elveszett es megkerült iratokban, túraztunk hegyi ösvényenen (jeloletlen útvonalon lápon és embernyi sziklákból álló kőtengeren keresztül), jártuk a fjordokat, “talaltunk” bájos halászfalvakat, szép helyen laktunk, láttuk milyen a Lofoton napsütésben (2 alkalommal összesen pár órácskányi időre) és hogy milyen szélben / esőben (szinte mindig). Láttuk a hajnali óceánt, a kővé meredt trollarcokat, a tenegerpartok homokját kékre festő alkony utani fényt. Nagyon sokat fotóztunk, volt hogy üvöltő szében és szakadó esőben. De a legfontosabb életre szóló élmény:
Láttuk, ahogy zöldes lángtengerré válik felettünk az ég.

Láttuk a sarki fenyt!

Már önmagában ezért a latványért megérte az egész.

(Közben leszálltunk Osloban, és már a szallunk is fel.)

Az utolsó kiexponált kocka is erről szólt, az aurora borealis-ról. Ezzel az emlekkel hagyom itt Norvégiát. Nagyon sajnálom, hogy Horváth Zolika barátunknak otthon kellett maradnia és nem láthatta a saját szemével. Ellenben örülök, hogy megismerhettem a helyére utolsó pillanatban beugró Vass Zolit. Külön köszönöm, hogy Tollár Eszti otthonról lelkeaen tamogatta a projektet.

És most bejegyzés vége, mert van Net és ideje beszelni a kedvessel.

Hozzászólás