194521 – Nedves lemezzel álmodom

Tavaly novemberben már gőzerővel folyt a kiadás előtt álló darktable 3.0.0 tesztelése, hibakeresése. Sok más újdonság mellett kapott 3D LUT támogatást is és pont volt egy friss inkább glam mintsem akt anyagom hozzá Arachnidáról.

modell: Arachnida (Nagykanizsa, 2019.) 194521-D47213-60

Minidig is szerettem volna nedves kollódiumos eljárással foglalkozni. Eddig nem volt rá módom talán majd idén végre nekiállok. Ellenben ha már adott a 3D LUT miért ne próbálkoznék valami távolról hasonló hatást létrehozni? Nyilván híven visszaadni digin a nedves lemez hangulatát lehetetlen küldetés és amúgy sem szeretem az öncélúan effektelt képeket, ezen az anyagon viszont úgy érzem ad hozzá. Legalábbis most jobban tetszik így, mint a “sima” monochrome verziók. Egy videós cég ingyenes mintái között találtam tintype szerű LUT-ot, de csöppet erősnek éreztem. Inkább készítettem magamnak egy sajátot – jelen sorozat már ezt használja. Elégedett vagyok vele, az újraírt filmic modullal nagyszerűen alá lehet dolgozni akár eltérő expozíciós irányelveket követve is. Önmagában a LUT-om és filmic természetesen kevés, bőven kell még rá tolni lágyítást ködös hatáshoz és tónustérképeket itt-ott a kiegyenlítéshez.

Maga a fotózás meglepően gyorsan lezajlott, Arachnidával nagyon jó dolgozni. Igazán attraktív testfelépítésű nő és jók a saját ösztönös mozdulatai is, alig kell instruálni. Világítást nem bonyolítottam túl: egyetlen stúdió vaku egy beauty dish szerű ernyőboxszal, valamint a bemozdítottak meg lettek támogatva egy állandó fénnyel.

Modell: Arachnida, Nagykanizsa, 2019. november 5.

Don`t copy text!
%d blogger ezt szereti: